Köszönöm, hogy érdeklődéseddel megtiszteled honlapomat!
Nagy örömömre szolgál, hogy Magyarországon ebben a témában az egyik legrégebb óta dolgozó, szenior kismamajóga oktatójaként megoszthatom veled mindazt, amit a jógáról, annak a várandósság időszakára alkalmazott változatáról tanultam, amit három gyerekünk természetes szülésekor, illetve amit dúlaként is megtapasztaltam.
Remélem, ezek az oldalak segítségedre lesznek, és talán még inspirációval is szolgálhatnak...
A JógaSzülés - Kismama Jóga egy finom és holisztikus (tehát úgy testi, mint lelki-érzelmi, illetve mentális) megközelítésmód, mely során jógázás, beszélgetések, a szülésre és a szülőségre felkészítő tanfolyamok segítségével, közös munkával azon dolgozunk, hogy a várandósság időszaka mind testi, mind lelki értelemben a lehető legpozitívabb és egészségesebb legyen a leendő édesanya és a pocakban lakó kisbaba számára.
A JógaSzülés - Kismama Jóga komplex felkészülés a szülésre és az anyaságra. Mára már többféle lehetőséget is kínál: az évek során egyértelművé vált számomra, hogy a jóga mellett nagy a szükség (a készülődő várandós anyukákban pedig az igény) jóga mellett szülésfelkészítő tanfolyamokra is.
Időpontok ...
Isten hozott!
Mi a JógaSzülés Kismama Jóga?
KISMAMA JÓGA:
A jóga talán a legtökéletesebb testi és lelki segítség a várandósság időszakára. Rövidebb írásomban az érzelmi megalapozás mellett a kismama jóga pozitív testi hatásairól is olvashatsz.
Tovább ...
Jóga foglalkozások:
BABA-MAMA JÓGA:
Szülésetek után szeretettel várlak a BabaMama jógafoglalkozásokon is, mert a tapasztalat mutatja, milyen jó a testi és lelki átmozgatás a szülés utáni időszakban (a 6. hét utántól).
Bővebben ...
SHAKTI JÓGA NŐKNEK:
Ezen kívűl régi vágyam a Shakti Jóga tanfolyam, egy női körben való közös jógázás beindítása, ahová (gyereket épp nem váró) lányokat, nőket, asszonyokat várok -- fogantatás előttől akár a menopauzáig... Női testünk, illetve testünk nőisége odafigyelést igényel, az óra indításával erre szeretném a figyelmet felhívni.
További információk ...
PróbaSzülés:
(7 órás információs tanfolyam, pároknak)
Bővebben ...
Alternatív Fájdalomkezelési Technikák
(3 x 3 órás kissé elmélyültebb tanfolyam a szüléskörüli testérzetek világában)
Bővebben ...
Komplex Felkészítés, mely során szülés előtt hatszor, szülés után pedig még kétszer találkozunk.
Bővebben ...
Szülésfelkészítő Tanfolyamok:
Dúla Szolgálat:
Három gyerekem, nagyobbik lányunk és fiúnk "kórházi, ámde natúr" ikres-, majd legkisebb kislányunk itthonszülése mellett a szüléssel kapcsolatos tapasztalataimat dúlaként (szüléskörnyéki laikus segítőként) is bővítettem, melyet nagy szeretettel ajánlok mindannyiótoknak, akik szeretnének várandósságuk során erre is támaszkodni.
Általános dúla információkról többet ...
Konkrét kérdésed van, de nincs kitől kérdezned?
Kismama kérdések és dúla válaszok ...
Dúlaként ajánlom még az aromaterápia évezredes tudását a szülés környéki időszakra.
Aromaterápia a várandósság és a szülés könnyítésére ...
Szüléses publikációk:
Szülés környéki segítőként nemcsak a személyes kontaktust tartom fontosnak -- bár természetesen azért az pótolhatatlan. Mégis, erre teszek kísérletet, amikor különféle internetes fórumokon, szaklapokon szüléssel kapcsolatos írásokat publikálok.
Szüléssel kapcsolatos írások ...
Néhány korábban velem együtt jógázó édesanya megengedte, hogy szülésének történetét nyilvánosságra hozzam. Inspirálóak sokszor ezek a történetek!
Szüléstörténetek ...
Remélem, ez a honlap sok szempontból segítségetekre lehet majd -- hiszen ezért készült!
Kívánok minden ide látogató várandós édesanyának áldott és szép állapotot,
-- és közben jó olvasgatást!
Az oldalakon Jai Uttal, Glen Velez, Roop Verma, Ellen Shoewalter, Krishna Das, Snatam Kaur, Sada Sat Kaur és WAH! zenéit hallhatjátok. Hangszórókat be, érdemes!
Kundalíni Jóga:
A Yogi Bhajan féle Kundalíni Jóga saját gyakorlásom lényege. Ezt a jógát kismamák csak sok módosítással gyakorolhatják (nők, férfiak azonban annál inkább); rendkívül sokat meríthettem abból a bölcsességből, ami ebből a hagyományból árad.
További információk ...
Birthlight Jógaoktatói Képzés:
Munkám során abban a szerencsében is részesülhetek, hogy nemcsak kismamákat, hanem a kismamákat oktató jógatanárokat is felkészíthetem. A Birthlight Kismama Jóga hivatalos mentoraként az írországi Toldy Csilla mellett veszek részt az oktatóképzésben, illetve a már végzett oktatók ún. Folyamatos Szakmai Továbbképzésében.
További információk ...
Gáborjáni Réka
jógaoktató, dúla, független szülésfelkészítő
magamról bővebben itt
Makhult Gabi JógaMama festménye: Sári szopizik a kendőben -- 2008. október
Tanáraim - Mestereim:
Honlapom első oldalán szeretném köszönetem kifejezni mestereimnek, akiktől tanulhattam (a sorrend nem fontossági...):
Francoise Freedman: Birthlight Kismama Jóga
Uma Dinsmore-Tuli: Kismama Jóga
Wendy Teasdill: Női Jóga
Balázs Valéria: Kundalini Jóga (nem Yogi Bhajan)
Hari Dev Singh és Sarb Jot Kaur Khalsa: Kundalini Jóga Yogi Bhajan tanításai szerint
Angela Robertshaw -- Reiki I., II.
Phil Young+Morag Campbell Polaritás Terápia
...és akinek már nem lehet honlapja: Gondos Panni pszichológus
BABA-MAMA Zongora CD
megjelent férjem új lemeze, olyan békés zongoradarabválogatás, mely a természetes légzést, és a nyugodt hangulatot hivatott előhívni a mamában és kisbabában egyaránt.
Belehallgatható itt!